Nagyon köszönöm a sok jó karácsonyi kívánságot, remélem mindenkinek szeretetteljesen, és nyugodtan telik ez a békés ünnep.
Egy kicsit pihentettem a blogot, had játszanak a gépen akik év közben nem férnek oda.
Évek óta halat készítünk karácsonyra, trenírozzuk a gyomrunkat a szilveszteri nehéz étkek előtt, egy kis könnyített vacsorával, hát most duplán hal volt, halászlé mellé lazac másodiknak, nem gondolkodtam rajta illik, nem illik, finom volt és kész.
A forrás a "Vidék íze" c. újság volt, ami nagyon jól megmosolyogtatott, mert panírozott májas hurkáról még nem hallottam, viszont nagyon sok, és jó halrecept volt benne, és persze süti dögivel, amit remélem nemcsak olvasni, de kipróbálni is lesz időm.
A lazac hozzávalói:
Némi fagyasztott lazac törzs a családtól függően, általában személyenként 1 db
vagyis 4-8 lazacszelet,
25 dkg mascarpone,
1 kis pohár tejföl,
15 dkg zsíros reszelt sajt (pl.: trappista)
1 csokor snidling apróra vágva
só,
bors,
liszt,
olaj a sütéshez
A kiengedett halszeleteket papírtörlővel leitatjuk, majd sózzuk és az előre elkészített borsos lisztbe forgatjuk, majd elkészítjük a sajtbundát, amihez csak össze kell keverni a mascarpone krémsajtot a tejföllel, reszelt sajttal, és az apróra vágott snidlinggel, ezt lehet variálni mindenféle jóval, kinek milyen az ízlése, s ha nincs mascarpone sima tejföllel is jó, amit lehet akár 1 nyers tojással is dúsítani a reszelt sajton kívül, s ha nincs snidling az apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma is ugyanazt a hatást éri el.
A lisztes panírba forgatott lazacszeleteket az olajon 2-2 percig pirítjuk, (1-1 oldala 2 perc kb.) majd az egészet egy tepsibe, vagy jénai edénybe tesszük, olajostul-stul, s rámerjük mindegyik szeletre a krémsajtos trutyit, a mascarpone nem engedi nagyon szétfolyni, ezért kenegetni kell, de csak egy kicsit.
220 °-ra melegített sütőbe toljuk, majd rákapcsoljuk a légkeverést és levesszük a sütési fokot 160 %-ra és 20-25 percig pirítjuk a halacskákat.
Köretnek forró olajban 1 perc (azaz 1 perc, de komolyan, vagy még annyi se) alatt felfúvódó üvegtésztával, és 4-5 babérlevéllel dúsított sós vízben főtt krumplipürével tálaljuk. A savanyúság szabadon választott.
Tulajdonképpen az üvegtésztát annyi forró olajba kell dobni maroknyi mennyiségenként amennyi ellepi, és ha elég forró az olaj, sipirc alatt sisteregve kipattogzóan megnő, majd lehet is szűrőlapáttal kivenni, vagy megfordítani, és utána kivenni, nagyon kellemes, és törékeny.
Egy kicsit pihentettem a blogot, had játszanak a gépen akik év közben nem férnek oda.
Évek óta halat készítünk karácsonyra, trenírozzuk a gyomrunkat a szilveszteri nehéz étkek előtt, egy kis könnyített vacsorával, hát most duplán hal volt, halászlé mellé lazac másodiknak, nem gondolkodtam rajta illik, nem illik, finom volt és kész.
A forrás a "Vidék íze" c. újság volt, ami nagyon jól megmosolyogtatott, mert panírozott májas hurkáról még nem hallottam, viszont nagyon sok, és jó halrecept volt benne, és persze süti dögivel, amit remélem nemcsak olvasni, de kipróbálni is lesz időm.
A lazac hozzávalói:
Némi fagyasztott lazac törzs a családtól függően, általában személyenként 1 db
vagyis 4-8 lazacszelet,
25 dkg mascarpone,
1 kis pohár tejföl,
15 dkg zsíros reszelt sajt (pl.: trappista)
1 csokor snidling apróra vágva
só,
bors,
liszt,
olaj a sütéshez
A lisztes panírba forgatott lazacszeleteket az olajon 2-2 percig pirítjuk, (1-1 oldala 2 perc kb.) majd az egészet egy tepsibe, vagy jénai edénybe tesszük, olajostul-stul, s rámerjük mindegyik szeletre a krémsajtos trutyit, a mascarpone nem engedi nagyon szétfolyni, ezért kenegetni kell, de csak egy kicsit.
220 °-ra melegített sütőbe toljuk, majd rákapcsoljuk a légkeverést és levesszük a sütési fokot 160 %-ra és 20-25 percig pirítjuk a halacskákat.
Köretnek forró olajban 1 perc (azaz 1 perc, de komolyan, vagy még annyi se) alatt felfúvódó üvegtésztával, és 4-5 babérlevéllel dúsított sós vízben főtt krumplipürével tálaljuk. A savanyúság szabadon választott.
Tulajdonképpen az üvegtésztát annyi forró olajba kell dobni maroknyi mennyiségenként amennyi ellepi, és ha elég forró az olaj, sipirc alatt sisteregve kipattogzóan megnő, majd lehet is szűrőlapáttal kivenni, vagy megfordítani, és utána kivenni, nagyon kellemes, és törékeny.
2 megjegyzés:
Imádom a lazacot:) Ez is isteni finom lehet, mentem is az ötletet, legközelebb kipróbálom.
Boldog Újesztendőt Kívánok!
Megjegyzés küldése