2012. január 4.

Csigakenyér


Csigakenyér szilveszterre (kedves blogtársaimtól merítve),
Maxnál láttam először , ő hivatkozik a formázásnál Mariára, és Danielára,
a receptet csak egy kicsit variáltam át, mert volt itthon öregtészta, vagy ahogy Limaráék kitalálták előtészta.

HOZZÁVALÓK: 
  • 50 dkg liszt (1/3 kenyérliszt, -Bl.80-as,- 2/3 sima), + 20 dkg öregtészta,
  •   2 tojás,
  •  1 ek cukor,
  • 1 tk só (szerintem mehet bele 1 ek. is),
  • 1 tk 10%-os ecet,
  •  2 ek olívaolaj
  •  2,5 dl tej,-          2 dkg élesztő,
KENÉSHEZ:
  • 5 dkg olvasztott, vaj,
  • 1 tojás,
  • 2 ek tej (vagy több),
  • szórásnak szezámmag.
Napokkal ezelőtt gyártottam előtésztát, most felhasználtam belőle a következő 20 dkg-ot, a kenyértészta hozzávalóit jól bedagasztottam (először a langyos tejben, cukorral, kevés liszttel felfuttattam az élesztőt, majd az átszitált liszthez hozzákevertem a többi hozzávalóval együtt).
Kelés 1 órahossza.
A Max, illetve a hivatkozott blogok fotói szerint megformáztam, na nem vágtam a négy részt még négyfelé, első próbálkozásnak jó volt úgy is, hogy a négy gombócot egyenként kinyújtottam kb 20- x 40 cm-re, jól lekentem a vajas keverékkel, félbehajtottam, hogy négyzet alakú legyen, majd megint vajaztam, és feltekertem, egy tekercset hatfelé vágtam.
Egy kerek szilikonformába helyeztem a csigákat, lekentem az összekevert kenőfolyadékkal többször is, majd langyos helyen kelesztettem megint 1 órát.
Légkeveréses sütőben 160 °-on sütöttem 20 percig, majd légkeverés nélkül még kb.30 percig.
A végén le kellett volna rakni vagy 5 percre a sütő aljára, mert majdnem fehér maradt az alja, s az 1 tk só kevésnek bizonyult, de így is nagy sikere volt. Csak úgy tépve lehet enni, s nagyon finom.

Nincsenek megjegyzések: