június 4-én

Sodort perec édes verziója

Az Anyukám nagyon finom csavart perecet tud készíteni, elkértem a receptjét, de akkor még nem sikerült, ez sokáig elvette a kedvemet a perecgyártástól, de az utóbbi időben annyit tanultam a neten kelt tésztát sütőktől, hogy bátorságot vettem és kerti partira menvén belefogtam egy édes verzióba:




Hozzávalók:
90 dkg liszt (én 1/2 kenyérliszt 1/2  fehér sima liszt keverékét használtam),
2,5 dl langyos víz (én feleztem tejjel),
20 dkg kristálycukor,
50 g langyos vaj,
2 ek méz
3 dkg élesztő,
1 tk só
szóráshoz jégcukrot használtam.

A hozzávalókkal lehet játszani annyiban, hogy mehet bele még egy kis vaj, ha nem eléggé válik el a kikevert tészta az edény oldaláról. Egyébként meg ugyanúgy kell begyúrni, mint bármelyik kelt tésztát. Leszitáljuk a lisztet, majd közepébe mélyedést készítünk, és megfuttatjuk az élesztőt a langyos vízben (tejes vízben) a mézzel, 1-2 ek cukorral, és a  langyos vajjal. Ha az élesztő a futástól kellően lefáradt begyúrjuk a száraz hozzávalókat, a nedves hozzávalókkal- Akkor jó, ha elválik a kezünktől, inkább zsíros, mint lisztes érzés, gyúrni is zsírosan kell.

 A tészta alszik egy órát a kelesztőtálban, majd kivajazunk két nagy tepsit és a vajat félretesszük, kell az még. A tésztát átgyúrjuk, és 4 részre osztjuk. Mindegyikből egy hosszú nudlit gyúrunk amit megpróbálunk nagy késsel kis darabkákra vágni. Valamivel nagyobbra, mint egy diót. Előtte javasolt az ott sertepertélő férfinépet sürgősen kiküldeni a konyhából, nehogy maradandó pszichés kár érje az egójukat, persze az erősebb idegzetűek ott téblábolnak és pikírt megjegyzéseket tesznek a nudli és nagy kés párosításra.

A sodrásnál minden egyes darabnál bevajazzuk a tenyerünket, csak pici vaj kell, épp egy simogatásnyi mindig. A kis gömböcöket hosszú, 1 cm-es vagy vékonyabb, és kb 20 cm hosszú nudlikra gyúrjuk, nyitott ujjakkal sodorva, vigyázva, hogy ne szakadjon. Akkor jó a tészta, ha a kinyújtott nudli két kéz között meglengetve nyúlik és nem szakad. Majd egyik végét megfogjuk, a másikat megsodorjuk, 2-3-szor, majd összeeresszük, hogy bepöndörödjön, és egyik végét átdugjuk a másik végén, majd szépen a tepsibe helyezzük, 1-1 cm oldalszélességgel, mert összenőnek. A perecek tetejét tojássárgájával megkenjük, majd ízlés szerint szórjuk jégcukorral és 180 fokon kb 30 percig sütjük, inkább az alsó 1/3-on.

Ha kész kihűtjük, és sűrűn csapkodjuk az arra tévedő varjakat, hogy a vendégségbe is maradjon belőle.
Az a sütemény, ami először nagyra sikerül, kb fél briósnyi is lesz belőle, majd minél ügyesebben sodrunk annál sűrűbb sodrású, és kisebb pereceket tudunk gyártani. "Ezt ki sütötte?" És a felemelt hüvelykujj a jutalom... :)

"A papiros"

Gondolkodóban voltam az elmúlt időszakban, er-go most már pihenőben vagyok, de hogy ne rébuszokban beszéljek  s i k e r ü l t !  4, 4, 4, és 4. Hipp-hipp meg hurrá! Az óriási kő leejtve, mert a nagy tanulási hajrá véget ért.
Elmondhatom nagyon jól éreztem magam az államvizsgákon, persze csak azok után, hogy valaki szavajárását idézve kihúztam a "sztár" tételeket.  Addig meg .....
Egyébként mondhatni úgy keltem fel, hogy hiába volt, a rengeteg olvasás, visszamondás, hangos felmondás, vázlatírás, és utánanézés, az utánanézés négyzetre emelve, a tételhúzás gyakorlása, semmi, de semmi nem jut az eszembe. A leltár rengeteg kóla, kávé, állva olvasás, közben fültépkedés, és csípőriszálás, csak hogy ébren maradjak még egy kicsit, csak fogjon az agyam még egy icipicit, és még egy kicsit.... Sok morgás, főzés nélküli napok, és persze a hajrá a végén, és az önnyugtatás, hogy egy pár órát azért tudjak aludni előtte, bár az nálam nem probléma.
A nagy napon beérkezvén elolvasni, ki is lesz ma a vizsgabizottság, szörnyülködni, hogy úristen a tavalyiak kire panaszkodtak. Aztán de komolyan ott állni, húzni, csodálkozni, hogy jé emlékszem, de jó! No és persze lenyugodni, az első öt percben rájönni, hogy itt már nem lehet baj, majd kidolgozni és hallgatni a többiek feleletét, és rájönni, erre is tudnék válaszolni, meg arra is.
Majd megkapni a végén a "köszönöm elég" mondatokat, mert beígérték, többen meg is kapták, csak hogy ne izguljanak eredményhirdetésig, hogy akit nem engednek át annak mondanak egy ominózus mondatot, kb. ezt: "ezt jobban meg kell tanulni".
A konklúzió az én érzésem szerint, de hangsúlyozom, hogy a saját véleményem az, hogy nem az a lényeg végig tudod-e mondani a tételt, a lényeg az, hogy el tudj csevegni a vizsgabizottsággal, ne tévedj nagyon el a tudásod rengetegében, és add vissza hellyel közzel azt amit leadtak az oktatók, illetve ha rontasz, tudj javítani. Persze nem voltam tökéletes, nem is lehettem az, utólag is a hibákon gondolkodom, és mindig egyre újabb és újabb variáció jut az eszembe... tényleg erre a kérdésre az előkészítőn elhangzott a válasz.
A lényeg az hogy sikerült, nem is rosszul, hiszen ilyenkor meg van célozva a "csak egy kettes meglegyen".

Persze utána nagy öröm, este szushi, meg washabi, meg több órányi elmaradt vasalás és a hétvége tervezése, hol is tartsak nagytakarítást. Meg önletiltás a netről, csak hogy tudjak pihenni, relaxálni.

Egy kicsit üresnek érzem magam, mint amikor az ember kiengedi a kezéből az addig dédelgetett gyermekét.
Most jönnek a dolgos hétköznapok, és ha nem is dobom a hátam mögé az összes jegyzetet ilyen nagy fába többé nem vágom a fejszém. Elmondhatom, megmásztam egy nagy hegyet, vetekszik a Hochsöldennel,  amilyen szép, olyan magas, de nagyon jó felérni a tetejére és körülnézni. Kívánom másnak is ezt az érzést.

Egyébként azt hittem hurrá időm mint a tenger, egy hét és helyrerakok mindent, de látom nem megy az olyan könnyen, lesz nyár vége is mire minden nagytakarításon, felújításon túljutok. Az első hétvégén két napig a konyhát nyaltam, de szó szerint. Mostanság a szemeteszsákok töltögetése a fő feladatom, a hétvégék meg a pihenésről szólnak, nyár van, tűző nap, zápor, zivatar. Ma fehér ruhában mentem dolgozni, és délután a tűzőgéppel szegtem fel térdig a nadrágom akkora zápor volt hazafelé....
Szép az élet, csak maradjon is ilyen egy darabig.